A szegény ember és az ördög című mese a pilisvörösvári tanodások előadásában

A Pilisvörösvári Fecskefészek Tanoda (Pest megye) tanulói A szegény ember és az ördög című népmesét adták elő magyar és cigány nyelven, az első Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyen.  

Kilépni a farizeusi imádságból

Együtt a hit útján címmel jelent meg gyülekezetpedagógiai kiadvány a Kálvin Kiadó gondozásában, melynek elkészítéséhez az Országos Református Cigánymisszió munkatársai is aktív szakmai segítséget nyújtottak. A kötetet május 8-án mutatták be a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán.

Cigánymisszió a III. Kárpát-medencei Protestáns Teológus Találkozón

Az eseménynek a Pápai Református Teológiai Akadémia adott otthont.

„Magam mondom el” - tudományos konferenciát szervezett a Budapesti Református Cigány Szakkollégium

Az esemény a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégium együttműködésével valósult meg a szegedi Gál Ferenc Főiskolán.

Szabadon repülő madár (Válogatás cigány költők verseiből)

Előadók a Véméndi Általános Iskola diákjai: Ignácz Vivien, Orsós Evelin, Orsós Róbert, Vörös Kristóf.

Cigány himnusz a kisszekeresi és véméndi tanodások előadásában

A Kisszekeresi Tanoda (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) és a Véméndi Tanoda (Baranya megye) tanuló adják elő a Cigány himnuszt a Magyarországi Református Egyház első, Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyén.

Aranyhídon egymás felé

Első alkalommal szervezett cigány vers- és prózamondó versenyt a Magyarországi Református Egyház.

A Szentlélek azért ébreszt bűntudatot, hogy felszabadítson

Dani Eszter zsinati missziói irodavezető és Székely János római katolikus szombathelyi megyéspüspök beszélgetett a hit falak közötti megéléséről, bűnbánatról és -bocsánatról, a börtöncursillo jelentőségéről.

Fecskefészek lakói – Látogatás a pilisvörösvári tanodában

Pilisvörösváron öt évvel ezelőtt a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) támogatásával indult el az iskolai lemorzsolódás megelőzésére szolgáló program, amely ma európai uniós forrásból valósul meg.

Felújították a bezárt kocsmát: tanoda működik benne

2019. április 13-án nyitották meg ünnepélyesen a Kecskeméti Református Egyházközség Műkerti sétány 38. szám alatti Missziós Házát.

„Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta”

Fekete Károly püspök a Wáli István Református Cigány Szakkollégiummal együtt látogatta meg a Szegedi Fegyház és Börtönt.

Imák a megváltó szabadulásért

Az Országos Református Cigánymisszió 2014 óta szervez imanapot a Nemzetközi Roma Naphoz kapcsolódóan (az esemény idén április 6-án, szombaton volt), kevesen tudják azonban, hogy előbb a pálhalmai, majd baracskai büntetés-végrehajtási intézetekben tartott alkalmakból sarjadt ki a több száz református romát megmozgató találkozó ötlete. A rácsok közül azóta is, minden évben hallani Isten dicsőítését – idén visszatértünk Baracskára, hogy megtapasztaljuk a fogvatartottak szívhez szóló imáit az európai cigányságért, egymásért, testi-lelki szabadulásért.

A Belügyminisztériumhoz került a társadalmi felzárkóztatás irányítása

Május 1-jétől a Belügyminisztériumhoz kerül a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság, ezzel pedig a társadalmi felzárkózási intézkedések felügyelete.

Babindák István: Ez így nem jó...

A költészet napján cigány költők verseiből adunk közre válogatást.

Bari Károly: Hazánk

A költészet napján cigány költők verseiből adunk közre válogatást.

Horváth Rajmond: Kígyóballada (előadja Ignácz Vivien)

A költészet napján cigány költők verseiből adunk közre válogatást.

Káli-Horváth Kálmán: Vers vagyok (a szerző felolvasásában)

A költészet napján cigány költők verseiből adunk közre válogatást.

Békésségben Istenért, egymásért, önmagunkért

Tudósítás az Országos Református Cigánymisszió VI. Imanap és Találkozójáról.

„Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”

A „Fekete március”-ként történelemkönyvekbe vonult 1990-es, marosvásárhelyi konfliktusban egy csapat magyarajkú cigány sietett a fegyvertelenül tüntető magyarok segítségére - egyik vezetőjüket, Puczi Bélát 29 évvel ezelőtt fogta el a rendőrség.

A PAX TV összefoglalója az alsózsolcai Protestáns Cigánymissziós Találkozóról

Visszatekintés a metodista, református, baptista, pünkösdi és evangélikus felekezetek februári eseményére.