Megerősíteni a peremen szolgálókat

Az Országos Református Cigánymisszió képzéssel szeretné támogatni a gyülekezetek peremen élők között végzett szolgálatát. A képzést elvégzők saját gyülekezeteikbe visszatérve a lelkész munkatársaiként baba-mama kör, ificsoport, bibliakör és más közösségi programok szervezésében segíthetnek, vagy akár vezethetik azokat. Az Együtt Egymásért program részleteiről Dani Esztert, a Zsinati Missziói Iroda vezetőjét kérdezte a Reformátusok Lapja.

A képzésben már ott vannak a fővárosi gyülekezetek mellett Bódvaszilas, Bodaszőlő, Jánoshalma, Dunaújváros és Hajdúbagos gyülekezeteinek munkatársai. Az őszi képzések a két évfolyam számára egy helyen és egy időben lesznek – közös programokkal, hogy összetartó közösség épülhessen.

Mi a program célja?

Szeretnénk segíteni, hogy a cigány közösségek megtalálva erőforrásaikat, hatékonyan tudjanak tenni önmagukért. A képzés nem azt a hagyományos attitűdöt táplálja, hogy mi, akik jobb körülmények között élünk, lehajolunk és segítünk felemelkedni. A közösségfejlesztésnek azt a szemléletét próbálja átadni, hogyan tudunk egymástól tanulni, egymás értékeit felfedezni. Megérteni, hogy szövetségesek vagyunk. Mindezt Isten szeretetéből és elhívásából közösen merítve tesszük. Szeretnénk, hogy akik elvégzik a képzést, megerősödjenek az elhívásukban, spirituális és közösségfejlesztő ismereteikben, és hatással legyenek a helyi közösségükre, társadalmi környezetükre.

Már egy éve zajlik ilyen képzés. Mi volt a legnagyobb élménye az első kurzus résztvevőivel?

Látni, ahogyan az egyetemet végzett nem cigány, és a kevésbé képzett cigány testvéreink együtt haladnak az úton, gyarapodnak, gazdagodnak a közös szolgálatban. Megindító volt, hogy cigány testvéreink megrázó történeteket osztottak meg az életükből, közel engedve magukhoz így a többieket. Ezáltal összetartó közösséggé kovácsolódott a csoport.

Mit tanulnak a résztvevők?

Például azt, hogyan lehet felkészülni a közös bibliatanulmányozásra. Tanulnak állampolgári ismereteket is, ahol a résztvevők olyannyira gyakorlati tudást szereztek, hogy az óra után azonnal kamatoztathatták is. A csoportot nem akarták beengedni egy étterembe, egyikük azonban szelíden, de határozottan elmondta a tanultak alapján, hogy joguk van bemenni oda. Nem lett belőle sem hangos összeszólalkozás, sem konfliktus, hanem a pincér beengedte őket.

Ezek szerint ez gyorsan használható tudás. Egyházon belül használható gyakorlati tudást is szereznek?

Természetesen. Már most úgy ment el mindenki nyári szünetre, hogy valamilyen programot szerveznek a nyáron. Munkájukat mentor segíti, ő a programokra személyesen el fog menni. A gyülekezetek, lelkészek részéről pozitív a visszajelzés, örülnek, hogy olyan munkatársakat kapnak, akik kreatívak, ötleteik vannak, segítenek. Célunk is, hogy ne egyéni akcióba kezdjenek, hanem mindig az adott gyülekezettel, lelkésszel együtt dolgozzanak. A második évtől már a képzés alatt is szolgálatot végeznek: bibliakörbe segítenek be, ifit szerveznek, baba-mama körben segítenek, csoportot szerveznek és irányítanak egy-egy gyülekezetben.

Kik és hogyan jelentkezhetnek az ősszel induló új évfolyamba?

Krisztus iránt és a peremen élők közötti szolgálat iránt elkötelezett embereket várunk. Szeretnénk, hogy egy gyülekezetből cigány és nem cigány résztvevők is jöjjenek, együtt járják ezt az utat, kiegészítve, megismerve egymást, felismerve Isten elhívását a másikban. Fontos, hogy egyenrangú partnerként tekintsenek egymásra a résztvevők. A képzéseket öt hétvégén tartjuk, általában Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. Még várjuk a jelentkezéseket az egyutt-egymasert@reformatus.hu címen vagy a 06-30-737-4986-os telefonszámon. 

Hegedűs Márk
Fotó: Országos Református Cigánymisszió

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2019. június 30-i számában.

Bővebb információ a képzésről erre a linkre kattintva érhető el, valamint a 06-30-7374986-os telefonszámon kérhető.