Örökölt és még elnyerhető értékeinkről

D. Szabó Dániel írása a berekfürdői Országos Cigánymissziós Konferenciáról.

D. Szabó Dániel - vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Dani bácsi - A a Magyar Református Presbiteri Szövetség, illetve a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) tiszteletbeli elnöke évről évre rendszeres látogatója az Országos Református Cigánymisszió alkalmainak. Az MRPSZ időszakos kiadványában, a Presbiter című lap legutóbbi, 2018/6-os számában Dani bácsi októberi konferenciánkról emlékezett meg, írását változatlanul tesszük közzé honlapunkon.

- - -

Az idős nemzedék még jelenlévő tagjai jól emlékeznek azokra az időkre, amikor az 1980-as évek elején nagyon beszorított és korlátozott évtizedek után egy kevés mozgástér adatott Református Egyházunknak építkezésre, missziói mozgásra. Ekkor nyílt lehetőség arra is, hogy Berekfürdőn a Megbékélés Háza megépülhessen, majd a további években kibővülhessen.

Sok nemes és lélekmentő szándékon belül vajon gondolt-e akkor valaki arra, hogy ez a modern, komfortossá vált, sok-sok programot befogadó missziói központ a Magyar Református Cigánykonferenciáknak is helyet fog adni. Az akkor munkálkodók jelentős részét már régen hazahívta az Úr és gondolataikat is magukkal vitték.

A felvetett és megválaszolatlan kérdés kapcsán csak annyit írhatunk, hogy az Úr szívében bizonyosan benne volt ez a szándék, melyet napjainkban Zsinatunk Missziói osztályán keresztül bontott ki és tett ismételten áldott lehetőséggé.

Megértjük, ha a Kedves Olvasóink közül valaki talán már sokallja is az ismételten megjelenő, többnyire rövid, tájékoztató jellegű beszámolókat, s azt kérdezi magában: valóban olyan fontos erről a szolgálatról rendszeres írni? Ne ütközzünk meg az esetleges felmerülő kérdéseken. Fogadjuk el, hogy különböző területen lettünk érdeklődőkké és elkötelezettekké, s azt is, hogy egy nagy történelmi késéssel induló misszió ad ezekben a sorokban életjelt magáról.

Gulácsi Lajos 8 év szovjet fogságból hazatért fogoly, majd kárpátaljai püspök mondotta – aki nagyon idős korban, de ifjú és érzékeny szívvel kapcsolódott be ebbe a szolgálatba, s lett annak elkötelezett munkásává –: „Legalább 200 éves késésben vagyunk a cigányság lelki megszólításának feladatában!”

Ennek igazát sokan érezzük, de annak a megtapasztalásnak az örömét is, hogy ma már ez a szolgálat gyülekezeteink, Zsinatunk és más-más missziói szervezetek elkötelezettsége mellett – hála Istennek – kormányzatunk és társadalmunk legjobb szándékú törekvéseivel is kapcsolatot talált (ilyen missziót végez a Presbiteri Szövetségünk és a Koreai Református gyülekezetek között formálódott cigánymissziónk is).

Sok-sok gyülekezetben foglalkoznak lelkipásztoraink, presbitereink cigánygyermekek és cigánycsaládok gondozásával. A belmissziói szervezeteink szinte mindegyike végez ilyen szolgálatot. Mégis a leglátványosabb eredménye ennek a szolgálatnak a cigány főiskolások és egyetemisták „Roma Kollégiuma”, melyekben az Úr Jézus Krisztus evangéliumával ismerkedhet meg, s magával az Úrral találkozhat az ott élő talentumos közöség tanulmányai során.

Lapunk lehetőségein belül tovább nem bonthatjuk most ezt a szálat, de egészen röviden számot adhatunk arról, hogy miről is szólt ez a mostani, közel 3 napos találkozó Berekfürdőn.

Egészen röviden összefoglalva az értékekről volt szó. A konferencia vezérigéje az Ézsaiás könyve 62. részének 4. verse volt: a kegyelem rendkívüli lehetőségeit feltárva számunkra. A megnyitó előadások segítettek annak végiggondolására, amit a jelenlévő életek közvetlen családi körökben kaptak értékként, szüleiken, testvéreiken keresztül. Egy második körben az őket körülvevő rokoni közösségi kapcsolatok útján megörökölt értékeket vehették számba. Végül azokról az értékekről esett szó, melyekről gyülekezetekben az evangélium útján magától az Úr Jézus Krisztustól nyerhettünk az Ige és a Lélek által. A beszélgetések során megdöbbentő mélységek és megcsodálandó magaslatok között mutatta meg Isten a – bizonyságtételek útján – a közösség gazdag világát.

A „teltház” népe aztán kiscsapatokban értékelte a hallottakat és kapott lehetőséget további megnyilatkozásokra, „országos méretű” testvéri kapcsolatok építésére. Külön kiváltság volt, hogy az olaszliszkai és becskedi cigánytestvérek külön felkérést is kaptak arra, hogy másokkal együtt vezessék, szolgálják a nagy közös énekléseket, dicsőítéseket.

Hogy a kicsi falvakból, vagy akár településekből is érkezők számára mit jelent egy országos konferencia, azt alig lehet néhány mondatban visszaadni. „Egész éjszaka csak beszélgettünk” – mondták énekes fiataljaink. Majd egy idősebb nőtestvér: „Tessék elgondolni, a kézírásos verseimből is szavalhattam életemben először, és nagy örömmel fogadták.” Fogadjunk mi is legalább egyet ezekből a versekből:

„Valamikor szárnyon szállt…”

Régen szárnya volt a dalnak,
nevetésnek és a szónak,
volt tér, volt kedv,
szállt a nevetés.

Szállt a kacaj önfeledten,
üdvözölte erdő mező,
és a csengő ricsajt befogadta nagylelkűen.
Istenem, én arra vágyom,
legyen helyem a világon.

(Setétné Bandor Emma)

Tamási Áron is erre vágyott, s a nemzetünk szétszórtságában is a helyét keresi, őrzi.

Ha az Ember Fiának nem is volt hová lehajtania a fejét, az Ő áldozata árán már a földön is otthont, lelki otthont kaphatunk, és arról is hírt adott, hogy az Ő Atyjának házában sok lakóhely van (János 14,2).

A konferencia minden áldásáért hálát adva, legyen Istené a dicsőség.

Fotók: Vargosz